Utolsó frissítés: 2020. szeptember
A Viatris Inc., kapcsolt vállalatai és leányvállalatai (együttesen úgyis mint „Viatris”, „Vállalat”, „mi”, „miénk” és „minket”), valamint a harmadik félnek számító vállalatok digitális követő technológiákat alkalmaznak (például sütiket, pixeleket, címkéket vagy hasonló technológiákat, együttesen „Sütiket”) digitális tulajdonaik vonatkozásában (így weboldalak és e-mailek), különféle okokból kifolyólag, melyek közé sorolandó a weboldalak helyes működésének, továbbá az Ön számára a legrelevánsabb termékek, szolgáltatások és információk biztosításának kívánalma.
Jelen Sütikkel kapcsolatos tájékoztató („Tájékoztató”) megmagyarázza a Sütik fogalmát, illetve elmagyaráz minden részletet az általunk használt Sütikkel kapcsolatban. A Tájékoztató ismerteti az Ön döntési lehetőségeit is ezen Sütik használatára vonatkozóan.
1. Mik azok a Sütik?
A „süti” egy olyan kisméretű szöveges fájl, amelyet digitális tulajdonok, például weboldalak vagy e-mailek szövegeinek betöltését követően tárolhat a készüléke. A sütiben tárolt információk a digitális tulajdon ismételt felkeresésekor kerülnek beolvasásra, ezzel beazonosíthatóvá téve a használt eszközt. Az „Első féltől származó sütik” azok a sütik, amelyeket az Ön által meglátogatott digitális tulajdon állít be, míg a „Harmadik felektől származó sütik” olyan sütik, amelyeket harmadik felek állítanak be a digitális tulajdon felkeresése során.
A „Megmaradó sütik” olyan sütik, amelyek nem kerülnek automatikusan törlésre a böngésző vagy az eszköz használatát követően. Velük szemben a „Munkamenet sütik” a böngésző bezárásával vagy a készülék kikapcsolásával törlésre kerülnek. A Megmaradó sütik teszik lehetővé a weboldalak számára, hogy „megjegyezzenek” Önről mint visszatérő látogatóról bizonyos információkat, mint például az Ön által preferált nyelvi beállításokat.
A Viatris Sütik használatával gyűjthet Önről bizonyos adatokat. Kérjük, olvassa el Globális adatvédelmi nyilatkozatunkat, amely további információkat tartalmaz a személyes adatok kezeléséről, ideértve a Sütikből automatikusan származtatott személyes adatokat is.
2. Milyen Sütiket használ a Viatris?
Weboldalaink, alkalmazásaink, e-mailjeink, valamint egyéb digitális szolgáltatásink („Tulajdonaink”) élhetnek Első féltől származó, valamint Harmadik féltől származó sütikkel is. Ezek a sütik többféle funkciót látnak el, és általában véve az alábbi kategóriákba sorolhatók:
• Szigorúan kötelező sütik • Preferencia-sütik • Analitikai sütik • Hirdetéshez kapcsolódó sütik
Szigorúan kötelező sütik
A Szigorúan kötelező sütik teszik lehetővé Tulajdonaink vonatkozásában az olyan alapvető funkcionalitást, mint a biztonság, a hálózatkezelés, a felhasználói azonosítás és a hozzáférés. E Sütik nélkül a Tulajdonok, valamint a kapcsolt szolgáltatások, mint például a regisztrált felhasználóként történő böngészés vagy a vásárlás lehetősége nem állnának az Ön rendelkezésére. Noha Önnek lehetősége van beállítani, hogy böngészője visszautasítsa ezen Sütik használatát, az kihatással van Tulajdonaink működésére.
Preferencia-sütik
A Preferencia-sütik olyan információkat tárolnak, amelyek révén a weboldalak képesek megjegyezni az olyan választásokat, mint az Ön által használt nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik. A Preferencia-sütik lehetővé teszik, hogy több személyes funkciót és jobb élményt biztosítsunk az Ön számára, miközben Tulajdonainkat böngészi. Ahol azt a törvény előírja, beleegyezését kérjük a választható Sütik eszközén történő elhelyezéséhez.
Analitikai sütik
Az Analitikai sütik kizárólag belső felmérési célokat szolgálnak, Tulajdonaink felhasználói számára biztosított szolgáltatásainak fejlesztése érdekében. Az Analitikai sütik anonim módon gyűjtenek információkat arról, hogyan használják Tulajdonainkat, és semmilyen beazonosításra alkalmas adatot nem tárolnak a felhasználókra vonatkozóan. Ahol azt a törvény előírja, beleegyezését kérjük az Analitikai sütik eszközén történő elhelyezéséhez.
Hirdetéshez kapcsolódó sütik
A Hirdetéshez kapcsolódó sütik a marketing és hirdetési tevékenységeinket támogatják azáltal, hogy lehetővé teszik a marketingeszközök és hirdetések célzottabbá tételét, hirdetési tevékenységünk hatásosságának mérése mellett. Ahol azt a törvény előírja, beleegyezését kérjük a Hirdetéshez kapcsolódó sütik eszközén történő elhelyezéséhez.
3. Hogyan szabályozható a Sütik használata
A vonatkozó törvényeknek megfelelőn elképzelhető, hogy Önnek jogában áll dönteni arról, hogy egyes Sütik betöltődjenek-e látogatása alkalmával. Amennyiben nem szeretné, hogy Tulajdonaink Sütiket használjanak, kérjük, a weboldal látogatása során kövesse a weboldal Sütikkel kapcsolatos szalagjának utasításait. A Sütik használatának böngészőn vagy a böngésző beállításain keresztül történő visszautasítása vagy azok eltávolítása befolyásolhatja Tulajdonaink elérhetőségét vagy működését. Elképzelhető, hogy beállításait minden böngésző, eszköz és látogatott domain vonatkozásában frissítenie kell.
A Sütikkel kapcsolatos további információkért, kérjük, látogasson el a www.allaboutcookies.org oldalra, ahol arra vonatkozóan is tájékozódhat, hogy tekintheti meg, milyen Sütiket helyeztek el az Ön eszközén, illetve hogyan kezelheti vagy törölheti azokat.
Európában bizonyos Sütikkel kapcsolatos választási lehetőségekről a www.youronlinechoices.eu oldalon is olvashat. Az Amerikai Egyesült Államok területén a leiratkozással kapcsolatban felkeresheti a Network Advertising Initiative http://optout.networkadvertising.org/?c=1 oldalát is, ahol megismerheti, hogyan utasíthatja vissza egyes Harmadik felek érdekeltségébe tartozó Hirdetéshez kapcsolódó sütik használatát.
4. Jelen Tájékoztató felülvizsgálatáról
Időről időre frissíthetjük jelen Tájékoztató tartalmát. Javasoljuk, hogy rendszeresen tekintse át jelen Tájékoztató tartalmát, illetve ellenőrizze utolsó frissítésének dátumát, mely a Tájékoztató kezdetén olvasható. Abban az esetben, ha lényegi változtatást eszközölünk jelen Közlemény vonatkozásában, igyekezni fogunk értesíteni Önt egy, a weboldalunkon elhelyezett szalag formájában, illetve a törvény által előírt módon.
5. Kérdések?
Amennyiben kérdése adódna a sütihasználatunkkal kapcsolatban, érdeklődhet Adatvédelmi munkatársunknál a dataprivacy@Viatris.com e-mail-címen, vagy küldhet levelet Globális adatvédelmi vezetőnk számára az 1000 Mylan Boulevard, Canonsburg, PA 15317, United States címre, továbbá telefonon igénybe veheti a Viatris megfelelőségi vonalát is, a https://www.tnwgrc.com/Viatris/newdialing2.htm oldalon leírtaknak megfelelően.